Aktuális

Sajnos az idei évünket sem kímélte a járványhelyzet, és több szempontból új helyzetek elé állított mindenkit. Azonban tanfolyamunkat szeretnénk az idei évben is megtartani, lehetőséget biztosítva a kántori szolgálat iránt érdeklődőknek a szakmai fejlődésre. Mivel a járványhelyzet és az ezzel kapcsolatos jogszabályok, előírások folyamatosan...

Megjelent liturgikus szakfolyóiratunk következő száma. Az idei év a kiadvány szempontjából különleges lesz. Ugyanis Intézetünk úgy döntött, hogy mindenki számára ingyenesen elérhetővé tesszük a folyóirat 2021-től elkövetkező lapszámait. Ez a lehetőség hozta magával azt is, hogy a folyóiratot ezentúl digitálisan adjuk ki, nagyobb oldalszámmal, több...

Alább letölthető dokumentumokban közöljük az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció 153/20. sz., 2020. március 19-én kelt dekrétumának magyar fordítását, amelyet Covid-19 járvány miatt a nagyheti szertartások rendjével kapcsolatban hozott, valamint a nagypénteki liturgia XI. rendkívüli könyörgését (A4 és A5 formátumban) a járvány idejére...

A ránkbízottakért érzett felelősségtől vezérelve, figyelembe véve a járványügyi szakemberek véleményét és a COVID-19 járvány harmadik hulláma miatt életbe lépő szigorításokat, Egyházunk sajátosságait szem előtt tartva, korábbi intézkedéseinket megerősítve, visszavonásig az alábbi módon rendelkezünk:

Február 26-án, pénteken hajnalban visszaadta lelkét Teremtőjének Snell György, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, a Szent István-bazilika plébánosa, akinél Covid-fertőzést állapítottak meg - tájékoztatta a Magyar Kurírt Erdő Péter bíboros, prímás.

Az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció két dekrétumot adott ki az Általános Római Naptár módosításáról három egyháztanító és Szent Márta emléknapjával kapcsolatban:

A papi élet egyik legfontosabb és legszebb feladata a betegek szentségének kiszolgáltatása, a betegek szolgálata. Éppen ezért örömmel adjuk közre a Betegellátó könyv negyedik, átdolgozott kiadását. A kiadvány 10 fejezetből és a Függelékből áll. Az Általános tudnivalók rész - mely megelőzi a fejezeteket, és amely utoljára 1974-ben került kiadásra -...

A ránkbízottakért érzett felelősségtől vezérelve a COVID-19 járványhelyzet alakulása miatt, figyelembe véve a járványügyi szakemberek véleményét, Egyházunk sajátosságait szem előtt tartva visszavonásig az alábbiakat kérjük:

A ránkbízottakért érzett felelősségtől vezérelve a COVID-19 járvány felerősödése miatt az alábbi rendelkezéseket adjuk ki:
A jelenlegi új koronavírus járvány elsősorban direkt módon cseppfertőzéssel terjed, azaz a vírus terjedése szempontjából a legnagyobb veszélyt a megbetegedett köhögő, tüsszögő ember jelenti. Ezért az elsődleges és legfontosabb...