Elérhető a 2020/2021-es, B-évi liturgikus igenaptára honlapunkról. A naptár tartalmazza a néhány napja hozott naptári változtatás szentjeit, a változó ünnepek, világnapok, megemlékezések, könyörgőnapok, parancsolt ünnepek és gyűjtések összesítését, valamint a szentek saját olvasmányait is. NAPTÁR letöltése >>
Aktuális
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2020. június 2-i rendes nyári ülésén döntött többek között arról is, hogy Szent Borbála, Szent Rozália, Szent Rókus és Szent Vendel ünneplése választható emléknapként újra szerepelni fog az Igenaptárban.
Többen jelezték Intézetünk felé és Intézetünk is tapasztalta, hogy a mai ünnep zsolozsma-applikációs szövegei még nem jelennek meg teljesen. A szövegek teljes megjelenítése folyamatban van, viszont amíg a változtatások az alkalmazásban is megjelennek, addig lehetőség van honlapunkról elérni PDF formátumban, az alábbi gombra kattintva:
Az MKPK közleménye
Mivel olyan járványügyi szabályok léptek életbe, amelyek következtében megszűntek a kijárási korlátozások és országosan lehetővé vált a liturgia nyilvános végzése, szükséges, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a veszélyhelyzet idejére hozott korábbi rendelkezéseit módosítsa.
A Kaposvári Egyházmegye videó formájában tette elérhetővé ajánlásait arról, hogyan ügyelhetünk a higiénére a liturgiákon a járványveszélyes időszakban.
Jóváhagyta a Vatikán Erdő Péter bíboros, prímás javaslatát az elhalasztott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus új időpontjára. A katolikus világeseménynek 2021. szeptember 5-12. között ad otthont Budapest.Nyitott beállítási lehetőségek
Az alábbiakban összegyűjtöttük egyházmegyéink jelenleg aktuális rendelkezéseit a járványügyi korlátozások részleges feloldásával kapcsolatban:
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia értesült arról, hogy új járványügyi szabályok lépnek hatályba, ezért 2020. május 4-e hétfőtől kezdve, korábbi rendelkezéseit módosítva a következő rendelkezéseket lépteti életbe:
Tapasztalva a környező országok járványveszélyre vonatkozó szigorításainak enyhülését, és bízva abban, hogy a kántori szolgálat iránt érdeklődőknek idén is lehetőséget tudunk biztosítani a szakmai fejlődésre, kántorképzőnk tanáraival egyetértésben Intézetünk úgy döntött, képzésünket mégis is meghirdetjük a már megszokott nyári időpontban.
A boldoggá- és szenttéavatási eljárásokban a pápai és a fontosabb kongregációs döntésekről határozatot hoznak, melynek aláírásokkal hitelesített példánya legtöbbször csak hónapok múltán válik hozzáférhetővé. A Mindszenty bíboros életszentségét elismerő dekrétumot egy évvel a pápai döntést követően kaptuk kézhez, melynek szövegét teljes...
Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságával, valamint a katolikus világesemény szervezőivel, a magyar püspökökkel egyeztetve - tekintettel az egészségügyi krízisre és annak következményeire, a hívek és zarándokok utazási nehézségeire - úgy döntött, hogy egy évvel elhalasztja a 2020 szeptemberére tervezett budapesti 52....
Nyári kántorképző tanfolyamunk hagyományosan június közepétől július végéig szokott tartani. Az idei évben ez az időpont és a képzési rend a COVID-19 típusú koronavírus-járvány miatt megváltozik. Mindenképp szeretnénk ugyanis biztosítani a lehetőséget, hogy aki már elkezdte a tanfolyamot, az tudja folytatni, illetve be tudja fejezni, továbbá az új...
"Nem kell félned a sötétben látogató járványtól!" (vö. Zsolt 91,5-6) Ezekkel a szavakkal a zsoltáros arra buzdít, hogy legyünk nagy bizalommal Isten hűséges szeretete iránt, aki soha nem hagyja magára népét a megpróbáltatás idején.
Alább letölthető dokumentumokban közöljük a "Segédanyag a Nagyhét személyes és családi imádságaihoz" című liturgikus segédletet (A4-es és A5-ös PDF formátumban), amelyet az MKPK Állandó Tanácsa 790/2020. számon, 2020. április 2-án hagyott jóvá. Előkészítését Intézetünk végezte.
A Húsvét ünnepére készülve buzdítunk mindenkit arra, hogy hittel és lélekben, egyénileg és családban is méltó módon ünnepelje meg Megváltásunk titkát.
Kiegészült az online zsolozsma és a telefonos zsolozsma-alkalmazás virágvasárnapi, nagypénteki és nagyszombati Olvasmányos imaórák imádsága. Az imaóra hosszabb vigíliás ünneplése választható lehetőségként jelenik meg a Válaszos éneket követően. A bővítés az online zsolozsmában már elérhető.