XIII. rész - Gyönyörű dolog úgy imádkozni, mint Jézus!

Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Folytatjuk a szentmiséről szóló katekéziseket. Tudjuk, hogy Jézus az utolsó vacsorán - miután fogta a kenyeret s a borral töltött kelyhet, és miután hálát adott Istennek - "megtörte a kenyeret". A mise eucharisztikus liturgiájában ennek a mozdulatnak felel meg a "kenyértörés", amelyet az Úr által nekünk tanított ima előz meg, vagyis a Miatyánk.

Ezzel kezdődnek el az áldozáshoz kapcsolódó szertartások, folytatva az eucharisztikus ima dicsőítését és esdeklését a Miatyánk közös elmondásával. Ez nem pusztán egy a sok keresztény ima közül, hanem Isten gyermekeinek az imája: az a nagy ima, amelyet Jézus tanított nekünk. A Miatyánk ugyanis - melyet átadtak nekünk keresztségünk napján - ugyanazokat az érzelmeket váltja ki bennünk, amelyek Krisztus Jézust eltöltötték. Amikor a Miatyánkkal imádkozunk, akkor úgy imádkozunk, mint Jézus. Ez az az ima, amelyet Jézus mondott, és amelyet megtanított nekünk; amikor a tanítványok azt mondták neki: "Mester, taníts meg minket úgy imádkozni, ahogyan te imádkozol"... Jézus tehát így imádkozott. Gyönyörű dolog úgy imádkozni, mint Jézus! Az ő isteni tanítását követve merjünk Istenhez fordulni úgy, hogy "Atyának" szólítjuk, mert a víz és a Szentlélek által az ő gyermekeiként születtünk újjá (vö. Ef 1,5). Voltaképpen senki sem hívhatja őt meghitten "Abbának" - Atyának -, ha nem Istentől született, ha nem kap indítást rá a Lélektől, miként azt Szent Pál tanítja (vö. Róm 8,15). Gondoljunk csak bele: senki sem hívhatja őt Atyának a Lélek indítása nélkül. Sokszor előfordul, hogy az emberek elhadarják a Miatyánkot, de azt sem tudják, mit mondanak. Pedig igenis, ő az Atya! Amikor kimondod, hogy "Atyánk", vajon át is érzed, hogy ő az Atya, hogy ő a te Atyád, az emberiség Atyja, Jézus Krisztus Atyja? Van kapcsolatod ezzel az Atyával? Amikor a Miatyánkot imádkozzuk, az Atyához kapcsolódunk, aki szeret minket, és a Lélek az, aki létrehozza ezt a kapcsolatot, neki köszönhetően tölt el bennünket annak érzése, hogy Isten gyermekei vagyunk.

A Jézus által tanított imánál melyik ima vezethetne be minket jobban a vele való szentségi egyesülésbe? A misén kívül reggel és este, a zsolozsma reggeli és az esti dicséretében is elimádkozzuk a Miatyánkot, s ily módon az Istennel szembeni gyermeki magatartás és a felebarátainkkal szembeni testvéri magatartás hozzásegít ahhoz, hogy keresztény formát adjunk napjainknak.

Az Úr imájában - a Miatyánkban - a "mindennapi kenyeret" kérjük, melyben különleges utalást találhatunk az eucharisztikus kenyérre, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy Isten gyermekeiként tudjunk élni. "Tartozásaink elengedéséért" is könyörgünk; és hogy méltók legyünk befogadni Isten bocsánatát, arra törekszünk, hogy megbocsássunk azoknak, akik ártottak nekünk. És ez nem könnyű. Megbocsátani azoknak az embereknek, akik ártottak nekünk, nem könnyű; kegyelem, amelyet kérnünk kell: "Uram, taníts meg megbocsátani, ahogyan te megbocsátottál nekem!" Ez kegyelem! A magunk erejéből nem megy: a Szentlélek kegyelméből tudunk megbocsátani. A Miatyánk ily módon, ahogyan kitárja szívünket Isten előtt, készségessé tesz minket a testvéri szeretetre is. Végezetül még azt kérjük Istentől, hogy "szabadíts meg a gonosztól", amely eltávolít minket őtőle, és elszakít minket testvéreinktől. Jól értsük meg, hogy ezek a kérések nagyon alkalmasak arra, hogy felkészítsenek bennünket a szentáldozásra! [1]

Amit ugyanis a Miatyánkban kérünk, az folytatódik a pap imájában, aki mindenki nevében így könyörög: "Szabadíts meg, kérünk, Urunk, minden gonosztól, adj békét napjainkban!" És egyfajta megpecsételést kap a kiengesztelődés rítusában: először azt kérjük Krisztustól, hogy az ő békéjének ajándéka (vö. Jn 14,27) - mely nagyon eltér a világ békéjétől - növelje az Egyházat egységben és békében, az ő akarata szerint; azután az egymás közötti konkrét mozdulattal kifejezzük "az Egyház közösségéhez való tartozásunkat és kölcsönös szeretetünket, mielőtt magunkhoz vennénk az Oltáriszentséget". [2] A római rítusban a béke jelének kölcsönös kinyilvánítása - mely ősidőktől fogva az áldozás előtt kap helyet - az eucharisztikus Jézussal való egyesülésre van rendelve. Szent Pál figyelmeztetése szerint nem lehet részesedni az egyetlen kenyérből, mely egy testté tesz minket Krisztusban, anélkül, hogy ki ne békülnénk egymással a testvéri szeretet által (vö. 1Kor 10,16-17; 11,29). Krisztus békéje nem tud gyökeret verni olyan szívben, amely képtelen megélni a testvériséget, és miután megsebezte, képtelen helyrehozni azt. A békét az Úr adja! Ő megadja a kegyelmet, hogy meg tudjunk bocsátani azoknak, akik ártottak nekünk.

A béke felkínálását a kenyértörés követi, amely az apostoli időktől fogva az egész eucharisztikus ünneplés nevét adja. [3] A kenyér megtörése, melyet Jézus az utolsó vacsorán végbevitt, az a kinyilatkoztató mozdulat, amely lehetővé tette a tanítványoknak, hogy felismerjék őt feltámadása után. Emlékezzünk az emmauszi tanítványokra, akik a feltámadt Jézussal való találkozásukat elmesélve, beszámolnak arról, "hogyan ismerték fel a kenyér megtörésében" (vö. Lk 24,30-31.35).

Az eucharisztikus kenyér megtörését az "Isten Báránya" megszólítása kíséri, ezzel a megfogalmazással mutatott rá Keresztelő János Jézusra, mint "aki elveszi a világ bűnét" (Jn 1,29). A bárány bibliai képe a megváltásra utal. [4] A világ életéért megtört eucharisztikus kenyérben az imádkozó gyülekezet felismeri Isten igazi Bárányát, vagyis a megváltó Krisztust, és könyörög hozzá: "Irgalmazz nekünk, ... adj nekünk békét!"

Az "irgalmazz nekünk" és az "adj nekünk békét" olyan kérések, amelyek a Miatyánk elimádkozásától a kenyér megtöréséig segítenek felkészíteni lelkünket arra, hogy részesedjünk az eucharisztikus lakomából, mely az Istennel és a testvérekkel való közösség forrása.

Ne feledkezzünk el a nagy imádságról, amelyet Jézus tanított, és amellyel ő maga imádkozott az Atyához! Ez az ima felkészít minket az Úr vételére!

JEGYZETEK
[1] Vö. A Római misekönyv általános rendelkezései, 81.
[2] A Római misekönyv általános rendelkezései, 82.
[3] Vö. A Római misekönyv általános rendelkezései, 83; Katolikus Egyház katekizmusa, 1329.
[4] Vö Kiv 12,1-14; Iz 53,7; 1Pét 1,19; Jel 7,14.

Fordította: Tőzsér Endre SP
Forrás: Magyar Kurír