"Szimbólumok a liturgiában" tematikával megjelent a Praeconia 2018-as őszi száma

Szimbólumok, jelképek állandó kísérői az életünknek. Sokkal többet fejeznek ki, mint amit élő szóval, vagy leírásokkal közölni tudnánk. Egy élményt, egy emlékezetet, egy valóságot, egy egész kis világot... Ahogy azt a Katolikus Lexikonban olvassuk: a szó a görög szümballein, összevet, egyesít igéből származik, összetartozó részek egyesítése (szintézise). Az ókorban használatos "igazolvány" eltört pálca, szétdarabolt kő, gyű­rű összeillesztésére utalt. Ha a két egymáshoz illő tárgy találkozott, akkor igazolást nyert a személyek összetartozása (ld. a ma is használatos jegyűrűk). A Credo is ilyen: symbolum fidei, lenyomata, hasonmása, darabja az egész keresztény tanításnak, amit a keresztelkedők megismertek, amikor hitvallást tettek, később ezt újra ismételve mé­lyül a hitük, erősödik reményük. A művészetben használatos szimbólumok a látható és a láthatatlan világot igyekeznek összekötni (kozmosz - mikrokozmosz). Ezek min­den részlete egy őskép mását jelentik (vö. MKL XIII, 293-294.).

A liturgikus szimbólumok szinte egyesítik mindezt: olyan tárgyak, gesztusok, cse­lekmények, amelyek Isten népe bekapcsolódását hivatottak elősegíteni az üdvösség nagy művébe. A liturgikus jelek a természetfeletti világ hatását érzékeltetik számunk­ra, összeköttetésbe hoznak az Úrral, áldásának, irgalmának eszközei (áldás, leborulás, térdelés, kézrátétel stb.). Vannak az Egyház által létrehozott és gyakorolt szimbólu­mok, amelyek kifejezetten Krisztusra utalnak (liturgikus ruhák, eszközök, színek), melyek között a legjelentősebb a kereszt, mint megváltásunk jele (vö. MKL VII, 899- 900.).

A liturgiában használatos szimbólumok hitünk titkát rejtik és nyilvánítják ki. Fon­tos, hogy ezeket pontosan értsük és a következő generációknak is továbbadjuk! Víz, hamu, fény, illatos olaj, kenyér és bor jelenvalóvá teszik azt a teljességet, ami szavak­ban leírhatatlan. A húsvéti gyertya kigyulladása magát a Feltámadottat teszi jelenvaló­vá beszédesebben és érzékelhetőbben, mint bármi más jel. A liturgikus szimbólumok sokszor önmagukért beszélnek, megérintenek fiatalt és időst egyaránt, látásra, hallás­ra, az isteni jelenlét érzékelésére késztetnek. Ezért nehéz új szimbólumokat bevezetni, nehogy ezek felszínesek, banálisak legyenek, hiszen az Egyház ősi szimbólumai hi­telesek, mély értelműek, lenyűgözőek, Isten titokzatos jelenlétének szinte örök tanúi.

E számunkban ezeket a témákat közelítik meg íróink tanulmányaikban. És mint mindig, egyéb írások is helyet kapnak a lapban: az eucharisztikus kongresszusokról, Tóbiás könyvéről, a laikus szolgálatokról, a liturgikus átalakításról, a zsinati témaja­vaslatokról, a húsvéti vigília megünnepléséről, egy ma is aktuális könyvről, a nemlátók vértanú papjáról. Egy kottás közlés is ide került: az irgalmasság rózsafüzére éneklése.

A Liturgikus élet rovatban pedig megtalálható egy ünnep története, az Alleluja éneklése, Malaszt vagy kegyelem, az érseki pallium, Nagy Ferenc SJ halálára, Piroska nővér és Tolcsvay Magyar Miséje emléke, valamint egy liturgikus visszaélés esete.

A Liturgikus kérdés a hívek aktív részvételére vonatkozik. A Szemlében pedig hat új könyvet mutatunk be.

Bár még messze van Karácsony, e számunkkal már előre hasznos előkészületeket és a Megtestesülés méltó liturgikus ünneplését kívánjuk!

A főszerkesztő