Az olvasmányokról
A Szentmise Olvasmányai "A" év: Előzetes tudnivalók, 100-102. pont.
A vasárnapokon
A harmadik vasárnapig bezárólag a feltámadt Krisztus megjelenéseiről számolnak be az evangéliumi olvasmányok. A negyedik vasárnapra vannak kijelölve a Jó Pásztorról szóló olvasmányok. Húsvét ötödik, hatodik és hetedik vasárnapján részletek hangzanak el Urunknak az utolsó vacsorára következő beszédéből és imádságából.
Az első olvasmányt az Apostolok Cselekedeteiből vesszük, az évek szerint három sorozatra szétosztva párhuzamosan és folyamatos módon. Így mindegyik évben sorra kerül egy és más az ősegyház tanúságtételéről és kibontakozásáról.
Apostoli olvasmányként az A-évben Péter első levelét olvassuk, a B-évben János első levelét, a C-évben a Jelenések könyvét. Ezek a szövegek szépen összhangban vannak a boldog hit és az erős remény szellemével, amely ennek az időszaknak sajátossága.
A köznapokon
Az első olvasmányt az Apostolok Cselekedeteiből vesszük mint a vasárnapokon, megközelítően folyamatos olvasással. Evangélium gyanánt húsvét nyolcada folyamán az Úr megjelenéseinek elbeszélését olvassuk. Utána megközelítően folyamatosan olvassuk a János-evangéliumot, amelyből most húsvéti jellegű szövegeket veszünk, hogy a nagyböjti időben már elkezdett olvasás befejeződjék. Ebben a húsvéti olvasásban nagyrészt Urunknak az utolsó vacsora utáni beszéde és imádsága van soron.
A mennybemenetel és pünkösd főünnepén
A mennybemenetel főünnepe megtartja első olvasmányként az esemény elbeszélését az Apostolok Cselekedetei szerint, és ezt a szöveget apostoli olvasmányok egészítik ki az Atya jobbjára felmagasztalt Krisztusról. Evangéliumi olvasmányként mindegyik sorozat adja a maga szövegét az egyes evangélisták szerinti változatban.
A pünkösdi vigília misében négy ószövetségi szöveg áll rendelkezésre, hogy tetszés szerint lehessen választani egyet az ünnep sokszoros jelentésének megvilágítására. Az apostoli olvasmány rámutat a Szentlélek sajátos szerepére, amelyet az Egyházban tényleg gyakorol. Végül az evangéliumi olvasmány arra emlékezik, amit a még meg nem dicsőült Krisztus ígért a Szentlélekről.
A nappali misén első olvasmánynak vesszük, az elfogadott gyakorlat szerint, az Apostolok Cselekedeteinek elbeszélését a nagy pünkösdi eseményről; az apostoli olvasmányszöveg pedig megmutatja, hogy mily hatással [cselekszik] a Lélek az Egyház életében. Az evangéliumi olvasmány emlékezetünkbe idézi Jézust, amint húsvét estéjén a Szentlelket közli tanítványaival. A tetszés szerint választható többi szöveg a Léleknek a tanítványokra és az Egyházra irányuló tevékenységéről tárgyal.